Tíz perc alatt elfogták a budaörsi bankrablót

MTI

A bankrablási kísérletet követően 10 percen belül elfogták azt a férfit, aki pénteken délben egy budaörsi fiók pénzét akarta elvinni a gyanú szerint - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Belicza Andrea elmondta: egy arcát sállal, fejét kapucnival eltakaró férfi lépett be a bank helyiségbe, a biztonsági őrre fogta a fegyvert, ám egy szolgálaton kívül éppen ügyfélként ott várakozó budapesti rendőr félrelökte, megakadályozva a lövést. A meglepett bűnöző ezután futásnak eredt, a rendőr üldözőbe vette, mire a menekülő háromszor rálőtt, de a golyók célt tévesztettek.

Időközben riasztották a helyi rendőröket, akik azonnal a helyszínen teremtek és így közösen néhány perc üldözés után utolérték és elfogták a bankrablót.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31