Fehéroroszok voltak a Szomáliában lezuhant repülőgépen

MTI
Fehérorosz állampolgárok tartózkodtak azon a repülőgépen, amely péntek este zuhant le a szomáliai főváros, Mogadishu közelében - közölte a fehérorosz közlekedési minisztérium.

Az Il-76 típusú orosz gyártmányú, a Transzaviaexport fehérorosz cég által üzemeltetett teherszállító repülőgép hétfős személyzettel és négy utassal a fedélzetén a felszállás után néhány perccel, Mogadishutól 16 kilométerre csapódott a földnek. Az utasok mérnökök voltak, akik egy másik, még március 9-én rakétatalálat következtében megrongálódott fehérorosz repülőgép megjavításának céljából érkeztek a szomáliai fővárosba.

A szomáliai kormány balesetnek tekinti a katasztrófát a szakértői vizsgálatok lezártáig. A belügyminiszter szombati közlése szerint a pilóta hajtóműhibát jelentett tízezer láb magasságból és visszafordult Mogadishu felé.

Egy helyi rádió és egy iszlamista honlap azt állítja, hogy rakéta találta el a Nairobiba tartó Iljusint. Egyes szemtanúk szerint a gép már a becsapódás előtt, a levegőben lángolt, de nem hallatszott robbanás hangja. Más szemtanúk viszont robbanásról számoltak be, szerintük csak azután kezdett el füstölni a gép. A szomáliai kormány illetékesei pénteken még maguk is rakétatámadásról beszéltek.

Az Afrika szarván fekvő Szomáliában 1991 óta polgárháború dúl. A fővárosban mindennaposak a gyilkos merényletek azóta, hogy tavaly decemberben és idén januárban a szomáliai hadsereggel szövetséges erők kiűzték az iszlamista törzsi erőket az általuk ellenőrzött dél-szomáliai területekről.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32