Egy békéscsabai kocsmáros eljátszotta kirablását

MTI

Előre megtervezett rablás miatt indított eljárást a békéscsabai rendőrkapitányság két helyi fiatalember ellen, közölte a rendőrség hétfőn. Még múlt szerdán érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy a város egyik italboltját kirabolták, közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A pultos vallomása szerint valaki csuklyával a fején, egy fegyvernek látszó tárggyal pénzt követelt tőle, majd csaknem 200 ezer forinttal távozott.

A nagy erőkel megindított nyomozás nem vezetett eredményre, ám az adatgyűjtéskor gyanússá vált a pultos fiatalember. Az ismételt meghallgatás után kiderült, hogy a pénzzavarba került kocsmáros és egy hasonló gondokkal küzdő barátja előre megtervezték a rablást.

Március 21-én este a pultos fiatalember alkalmasnak találta az időpontot, és telefonon értesítette barátját. Az állítólagos rablást egyébként hitelesítette az italboltban tartózkodó egyetlen vendég is, aki a rendőröknek elmondta, hogy valóban berontott valaki egy fegyverrel a sörözőbe, aki őt fejbe is vágta, majd pénzt követelt a pultostól.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32