500 ezer forint a tokaji gyilkosság tetteseinek nyomravezetéséért

MTI

Előzetes letartóztatásba helyezték az egy halálos áldozatot követelő tokaji rablás két, már őrizetben lévő gyanúsítottját: a pénzszállító autó sofőrjét és a vele együttműködő három elkövető egyikét, közölte Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.

A pénzszállító autó életben maradt kísérőjéről szerdán jelentette be Borsod megye rendőrfőkapitánya, hogy már gyanúsítottként veszik számításba a nyomozásban. Kökényesi Antal ugyanakkor azt is közölte, hogy a férfivel összedolgozó három elkövető közül az is rendőrkézen van már, aki azzal vett részt a bűncselekményben, hogy Miskolcról figyelte az eseményeket.

A két másik, egyelőre még szökésben lévő tettest, Hajdú Rolandot és Somogyi Krisztiánt körözik. Elfogásuk érdekében fejenként 500 ezer forint nyomravezetői díjat tűztek ki. A pénzszállító autót kedden Tokaj térségében rabolták ki, az egyik pénzkísérő belehalt a bántalmazás során elszenvedett sérüléseibe.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31