Megrongálták a szatymazi temető több mint száz sírját

MTI
2007.06.29. 20:12

Ismeretlenek százhúsz sírt rongáltak meg a szatymazi temetőben, eltulajdonítottak több sírkelléket és elvitték a lélekharangot, tájékoztatott a rendőrség pénteken. A Szegedi Rendőrkapitányságra pénteken délelőtt érkezett a bejelentés, mondta M. Toronykőy Márta. A helyszínre érkező rendőrök az estig tartó szemle során a temető összes nyughelyét megvizsgálták, és mintegy százhúsz síron rögzítettek rongálásra, eltulajdonításra utaló nyomokat. A tettesek számos sírkelléket lefeszítettek és elvittek, közölte a főhadnagy, az okozott kár pontos összegét szakértő bevonásával állapítják meg.

A rendőrség várja azok jelentkezését, akik az elmúlt napokban a temetőben vagy környékén szokatlan mozgást, ismeretlen személyeket észleltek. A bűncselekmény elkövetőjének vagy elkövetőinek kézre kerítése, a büntetőeljárás sikeres lefolytatása érdekében a Csongrád megyei rendőr-főkapitányság vezetője bruttó 300 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki.

Az esettel kapcsolatban a Szegedi Rendőrkapitányság folytat eljárást ismeretlen tettesek ellen lopás bűncselekmény elkövetése megalapozott gyanúja miatt.