Kornél
14 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Az erdő közepén bujkáltak

MTI
2007.09.03. 16:17

Bács-Kiskun megyében, egy erdő közepén lévő tanyán rejtőzködött a márciusi tokaji pénzszállítóautó-rablás két gyanúsítottja. Az ingatlant a szülők által a bűncselekmény után alapított vállalkozáson keresztül vásárolták, ismertette Kökényesi Antal megyei rendőrfőkapitány hétfőn Miskolcon. A bűncselekménnyel kapcsolatban jelenleg már nyolcan vannak előzetes letartóztatásban.

Kökényesi Antal elmondta, a házkutatásokkor a pénz egy része megkerült, illetve lefoglaltak olyan eszközöket is, amelyeket feltehetően a zsákmányból vásároltak. Megerősítette, hogy összesen 166 millió forint az elrabolt pénz összege, ennek hiányzó részét még keresik, illetve keresik azt a két fegyvert is, amelyeket a biztonsági őröktől vettek el a rabláskor.

A gyanúsítottak bujkálásával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy "rendkívül jó konspiráció mellett élték életüket". A nyomozás alatt alkalmazott elővigyázatosság példájaként említette, hogy a felderítéskor egy rendőrnek motoros sárkányrepülőként kellett szemügyre vennie a már említett, erdővel körülvett, Kiskunhalashoz közeli tanyát.