Milliós kárt okoztak a kísérleti vetőburgonya tolvajai

Felderítették és kedden reggel elfogták a rendőrök azt a nyolc embert, akik nagy mennyiségű speciális vetőburgonyát loptak el a közelmúltban Fenékpusztán. A Balaton-parti településen még a múlt kedden fedezték fel, hogy ismeretlen tettesek mintegy másfél hektáron felszedték és eltulajdonították az ott nevelt kísérleti vetőburgonyát, milliós kárt okozva.

A keszthelyi nyomozók ma reggelre felderítettek és elfogtak 8 fenékpusztai férfit és fiatalembert - köztük 4 fiatalkorút és egy gyereket -, akik a terménylopással vagy annak egy részével. A náluk tartott házkutatások során mintegy hat mázsa burgonya került elő, illetve az adatok szerint valamennyit már tovább is értékesítettek.

A banda tagjai ellen lopás miatt indult eljárás a Keszthelyi Rendőrkapitányságon, de az ügyben még további elkövetőket is keresnek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32