Szeréna, Roxána
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Két nap alatt kétszer próbálta kirabolni a patikát

MTI
2007.09.06. 15:41

Két nap alatt kétszer próbált pénzt szerezni egy fővárosi, IV. kerületi patikából egy fiatal férfi. Egyszer lőfegyverrel, egyszer késsel akarta kirabolni a Nyár utcai gyógyszertárat, a csütörtöki sikertelen kísérlet után elfogták, közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

A közlemény emlékeztetett rá, hogy szerdán feltehetően lőfegyverrel próbálkozott, majd elmenekült a helyszínről. Csütörtökön délelőtt újabb bejelentés érkezett a rendőrökhöz, a férfi ezúttal egy késsel fenyegetőzve próbálta meg kirabolni a patikát, azonban az alkalmazottak ellenálltak, a férfi így elmenekült a helyszínről.

A férfi menekülés közben a Rózsa úton található áruháznál kirabolt egy gyalogosan közlekedő nőt, aki - hogy értékeit visszaszerezze - üldözőbe vette a férfit. Az időközben a helyszínre érkező járőrök az egyik szomszédos utcában perceken belül elfogták a 29 éves fővárosi férfit, akinél megtalálták a nőtől eltulajdonított értékeket. A BRFK rablás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.