Árvíz: 200 embert telepítettek ki Morvaországban

MTI

Mintegy 200 személyt telepítettek ki péntekre virradóra Észak-Morvaországban, ahol a kiadós esőzések következtében megáradtak a helyi patakok, és részben elöntöttek néhány települést.

Meteorológiai jelentések szerint a régióban, ahol harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el, az éjjel több mint 300 milliméter eső esett, ami rendkívüli módon megemelte a helyi folyócskák, patakok szintjét. A víz számos helyen elöntötte az utakat is, és fennakadásokat okozott a közlekedésben. Lezárták egy cseh-lengyel közúti határátkelőt is.

A régiót akár százéves rekordot megdöntő árvíz is érheti. A legnagyobb veszélyben az Odra folyó menti települések vannak. A helyi hatóságok mindenütt megerősítették a gátakat. A védekezési munkálatokba a katonaság is bekapcsolódott.

Hasonló árvízproblémák vannak még Dél-Csehországban is, ahol szintén megáradtak a folyók és patakok. Több helyen is harmadfokú árvízkészültséget rendeltek el, s egyes falukban homokzsákokkal erősítették meg a gátakat. Bár a víz több családi házat, gazdaságot és utakat is elöntött, kitelepítésre egyelőre nem volt szükség - jelentette a közszolgálati cseh televízió.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32