Elsüllyedt vitorlást emelnek ki a Balatonból

MTI

Hétfőn valamivel dél előtt kezdik meg annak az Európa 30-as vitorlásnak a kimentését, amely egy hibás manőver miatt süllyedt el a Balaton közepén. A hajó még vasárnap borult fel, majd süllyedt el percek alatt egy vitorlásversenyen. Az utasai nem sérültek meg, mert őket azonnal kimentette a rendezvényt kísérő motoros hajó. A Siófok és Csopak közötti tengely közepén elsüllyedő vitorlás másfél méterre fúródott be az iszapba, ezért áll több szakaszból a felhozatala.

A búvárok még vasárnap megszabadították minden felszerelésétől és vitorlájától a búvárok, majd a hajótestet levegős ballonokkal emelték ki az iszapból. Egy hajózási vállalkozó daruja segítségével emelik majd ki a több mint tízmillió forint értékű vitorlást a vízből, amelyben a szakszerű mentésnek köszönhetően nem keletkezett kár.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32