Négy ember ellen eljárás az iratlopás ügyében

MTI

A Nemzeti Nyomozó Irodánál történt iratlopási ügyben az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálata befejeződött, jelenleg négy ember ellen folyik fegyelmi vizsgálat, ebből három vezető beosztású rendőr, jelentette be Bencze József országos rendőrfőkapitány hétfői sajtótájékoztatóján.

Az ORFK által elrendelt vizsgálat befejeződött, a vizsgálat végén egy 25 pontos intézkedési tervet fogalmaztak meg, aminek végrehajtását az NNI igazgatója, Bolcsik Zoltán feladatként kapta, mondta a főkapitány. Mint mondta, úgy gondolja, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a törvényes határidőn belül befejezi a nyomozást.

Az NNI augusztus elején közölte, hogy a szervezettől újságíróhoz került egy államtitoknak minősülő irat. Az ügyben a BRFK államtitoksértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást. A rendőrség szerint feltételezhető, hogy az ismeretlen célja nem magának az államtitoknak a megismerése, hanem a rendőrség és az NNI lejáratása volt. A belső vizsgálatot Bencze József országos rendőrfőkapitány utasítására rendelte el Szabadfi Árpád, a főkapitány helyettese.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32