Kerekesszékben akartak cigarettát csempészni

Kerekesszékében akart cigarettát csempészni egy ukrán férfi a határon, de lebukott. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Barabáson a magyar-ukrán határon belépett az országunkba egy mozgáskorlátozott ukrán állampolgár elektromos kerekes székben.

A szolgálatban lévő pénzügyőrnek azonban ismerősnek tűnt a kerekes szék, hiszen az idei év tavaszán megbukott már egy hasonló módszerrel dolgozó cigaretta csempész, akkor több mint ezer doboz füstölnivalóval. A középkorú ukrán férfi útlevelének ellenőrzése során kiderült, hogy a korábbi elkövető testvére, aki akkor szintén a 120 kilométerre lévő Debrecenbe akart utazni, ráadásul az elektromos kocsi is ugyanolyan volt.

Bár az utas vámköteles árut nem jelentett be, a vámhivatal munkatársa élt a gyanúperrel és a rokkant kocsit átvizsgálta. A gyanú beigazolódott, hiszen 700 doboz magyar adójegy nélküli cigaretta volt elrejtve az átalakított székben.

A vizsgálat végén a mozgáskorlátozott férfi elmondta, hogy ő csak egy fu tár, az ukrán megbízói arra számítottak, hogy a vámosok nem fogják megnézni a kerekes széket. A több mint 300 ezer forint értékű füstölnivalót lefoglalták, a speciálisan csempészetre átalakított járművet pedig elkobozták a pénzügyőrök. Az ügy kapcsán kiszabott bírság meghaladja az 1 millió forintot.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32