Őrizetbe vették a piricsei gyilkosság gyanúsítottjai

MTI

Őrizetbe vették azt a három piricsei fiatalembert, akik a gyanú szerint agyonvertek egy kocsmárost - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.

Az italboltos tetemét csütörtök este a lakásával egybeépített kocsmában találták meg, s a helyszíni szemle megállapította, hogy az 51 éves férfi halálát bántalmazás okozta - mondta Fülöp Gergely.

A főhadnagy hozzátette: az ügyben eljáró megyei főkapitányság és a nyírbátori rendőrkapitányság nyomozóinak egész éjjel dolgoztak az ügyön, s az adatgyűjtés eredményeként péntek reggel előállítottak három piricsei fiatalembert, akik gyanúsíthatóak a gyilkossággal.

A rendelkezésre álló adatok szerint az egyik 21 éves, büntetett előéletű fiatal ölte meg a kocsmárost egy ráspollyal, míg két társa kint őrködött - mondta el a főhadnagy. Az őrizetbe vett három fiatal közösen költötte el a kocsmárostól megszerzett néhány ezer forintot; a gyilkos szerszámot és a többi tárgyi bizonyítékot közösen semmisítették meg, illetve rejtették el, azokat még keresi a rendőrség.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32