Börtönlázadás Szentpéterváron

MTI

Kisebb lázadás tört ki csütörtökön a szentpétervári Keresztek vizsgálati fogházban: az intézmény új vezetésével elégedetlen foglyok az utcai járókelők figyelmét is felhívták magukra, de egy idő múltán saját elhatározásukból visszatértek celláikba.

A Komszomolszkaja Pravda című moszkvai lap pénteki beszámolója szerint rövid időn belül egész Szentpétervár tudta, hogy a foglyok az új igazgató ellen tiltakoznak, aki az eddiginél is szigorúbb rendet vezetett be, minden egyes csomagot átkutattat, sőt, a küldemények tartalmából sok minden el sem jut a címzetthez.

Az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy a börtönőrök megvertek egy vizsgálati fogságban tartott kiskorú fiút. Vagy húsz fogoly védelmébe vette a gyereket, általános verekedés tört ki, s ebből alakult ki a lázadás.

Szomorú sorsukra a foglyok egyebek között azzal is igyekeztek felhívni a figyelmet, hogy köveket dobáltak az udvar magas téglafalán át az utcára, és felgyújtották a fal tetején lévő egyik őrbódét. A lázadók másfél óra múltán, amikor már meggyőződtek arról, hogy a falon túl valakik meghallották panaszaikat, önszántukból visszatértek celláikba.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32