Halálos fenyegetéseket is kapott Maszakó hercegnő életrajzát jegyző Ben Hills. Az ausztrál szerző könyve azért váltott ki óriási felháborodást, mivel azt merészelte állítani, hogy a hercegnő (szemben a hivatalos magyarázatokkal), nem azért tűnt el a közéletből immár három éve, mert nehezen illeszkedik be a császári palota életébe, hanem azért, mivel súlyos depresszióban szenved.
Ráadásul az ausztrál író nem csak a császári család "lelkivilágába" gyalogolt bele, de arra vetemedett, hogy megkérdőjelezze Maszakó lányának, a 200-ben született Aikó hercegnő fogantatásának körülményeit is. Ugyanis Hills arra gyanakszik, hogy a gyermek nem császári együttlét, hanem mesterséges megtermékenyítés eredménye.
Így hiába készült el a mű japán fordítása, hirdetését egyetlen nagy japán napilap sem hajlandó közölni. (A világ azért megismerheti a történetet, ugyanis az életrajzot már kiadták az Egyesült Államokban és Taiwanon, s hamarosan Kínában, Indonéziában, Törökországban és Romániában is kapható lesz.)