Tehervonat gázolt halálra egy idős nőt Ongán

MTI

Életét vesztette az az idős asszony, aki hétfőn figyelmetlenül akart gyalogosan átmenni a Borsod megyei Ongán lévő vasúti átjáróban, tájékoztatott a rendőrség. Kompoltiné Jakab Ilona, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, az előzetes adatok szerint a 70-es éveiben járó helybéli nő a tiltó jelzések ellenére - fény- és félsorompó - akart átmenni a vasúti átjáró gyalogosoknak kijelölt szakaszán.

A Miskolcról Encs irányába haladó tehervonat vezetője látta az asszonyt, ezért lassított és hangjelzést is leadott. Mindezek ellenére a mozdony eleje a kavicsos töltésre lökte az idős nőt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a baleset helyszínén életét vesztette, közölte. A tragikus baleset körülményeit szakértő bevonásával a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32