Öt és félév a fejszés támadásért

MTI

Öt és fél év fegyházbüntetésre ítélte a fejszével rokonára támadó holládi férfit kedden a Somogy Megyei Bíróság.

Az emberölés bűntettének kísérletéért bíróság elé állított 50 éves vádlott és unokaöccse múlt év tavaszán a közösen szedett tűzifán vesztek össze. Az idősebb férfi dühében egy fejszével a rokonára sújtott, aki karját a feje fölé emelve védekezett, így a fejszecsapás a karját érte.

A menekülés közben földre eső emberre a vádlott ismét rá akart támadni, amitől a megsebzett férfi lányának kiáltása tartotta vissza, ám továbbra is megöléssel fenyegette a sértettet és családját.

A fejszecsapás következtében a sértett karja eltört, majd maradandó fogyatékossággal gyógyult. Az ítélet nem jogerős. Az ügyészség súlyosbításért, a védelem felmentésért fellebbezett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32