Megmenekült egy texasi halálraítélt

Független Hírügynökség
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának utasítására nem hajtották végre egy halálraítélt kivégzését - közép-európai idő szerint péntek hajnalban. A texasi férfi a vád szerint kilenc évvel ezelőtt megölte szüleit. A felfüggesztő határozat után visszaszállították a livingstoni börtönbe. A Legfelsőbb Bíróság nem indokolta döntését. Korábban a vádlott, Carlton Turner ügyvédei kérték a testületet, hogy vizsgálja felül az ítéletet, illetve a halálbüntetés intézményének létjogosultságát Texas államban.

Az Egyesült Államokban Texasban van a legtöbb kivégzés. Két másik halálos ítélet végrehajtását tervezik idén, 2008-ra pedig már két újabbat könyveltek el a déli államban. A texasi férfit a bíróság korábban bűnösnek találta örökbe fogadó szülei meggyilkolásában. Tettét azzal magyarázta, hogy a szülők rosszul bántak vele. Mikor tudomást szerzett a halálos ítélet felfüggesztéséről, kijelentette: "csak annyit tudok mondani, hogy dicsőség Istennek".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32