Válhat a francia elnöki pár

2007.10.12. 20:21

Bármelyik pillanatban bejelentheti Nicolas és Cécilia Sarkozy válásának hírét a francia elnöki hivatal az L,Est Républicain című francia, illetve a 24 heures című svájci újság szerint.

A két lap úgy tudja, hogy az egyik párizsi magazin külön fotósorozatot készített Cécilia Sarkozyvel, mert az elnökné hosszú interjúban kommentálja majd a különválást, s cikk megjelentetéséhez a magazin már csak az elnöki hivatal közleményét várja.

A Le Canard Enchainé című szatirikus hetilap pedig e heti számában azt állította, hogy Claude Guéant, az Elysée-palota főtitkára jelentést kért munkatársaitól: volt-e már arra példa a történelemben, hogy egy hivatalban lévő államfő elvált. Mint kiderült, csupán egyszer esett meg hasonló, mégpedig Andreas Papandreu görög miniszterelnökkel.

Annyi mindenestre biztos, hogy a francia elnökné utoljára a július 14-i nemzeti ünnepen mutatkozott férje oldalán. A Sarkozy család tavaly nyári amerikai nyaralása alatt Cécilia torokfájásra hivatkozva lemondta a Bush család vacsorameghívását, azóta pedig semmilyen hivatalos rendezvényen nem jelent meg. Sarkozy májusi elnökké választása óta a pár nem költözött be az Elysée-palotába, s lapértesülések szerint egy ideje már nem élnek egy fedél alatt.