Ábrahám
17 °C
29 °C

Műszaki hiba miatt borult fel a katonai tréler

Havariapress
2007.10.16. 14:05

Az elsődleges szakértői vélemény szerint műszaki hiba okozta a Tatra típusú katonai tréler balesetét tegnap, az M7-es érdi szakaszán - közölte a Havaria Press. Már a vizsgálat kezdetén megállapították, hogy a vontatmány aktívan kormányozott hátsó tengelye egy alkatrész törése miatt fordult ki helyéről, majd emiatt vált irányíthatatlanná és borult fel a jármű. A harckocsiszállító szabályosan haladt az autópályán, elől és hátul is biztosító autók fogták közre.

A balesetet megelőző percben a tréler mögött haladó autóból már látták, hogy baj van: míg a vontató a külső sávban haladt, vontatmánya elkezdett jobbra-balra szitálni, mely kilengés aztán oly mértéket öltött, hogy két sávval arrébb, már a szalagkorlátot szaggatta a tréler hátulja. A kormányozott hátsó tengely aztán kifordult, a vontatmány keresztbe fordult a pályán és felborult, magával rántva a vontató járművet is, melyben az egyik katona súlyos bordatörést, társa könnyebb sérüléseket szenvedett.