Megölte lányát, majd magával is végezni próbált

2008.01.08. 15:49

Emberölés miatt indított eljárást a rendőrség egy 70 éves budapesti férfi ellen, aki hétfőre virradó éjjel nagy mennyiségben gyógyszereket adott be 44 éves lányának. A nő ugyanis a mérgezés miatt meghalt. Az idős férfi ezt követően maga is gyógyszereket vett be, majd megpróbálta felakasztani magát, de egy ismerőse megzavarta, és értesítette a mentőket.

A jelenleg is kezelés alatt álló apát még nem tudta kihallgatni a rendőrség, a családi háttérről csak annyit tudni, hogy az idős férfi feleségével együtt ápolta 44 éves súlyos beteg lányát, ám az asszony decemberben elhunyt, és a férfi egyedül maradt a gyermekével.

A rendőrség az eddigi adatok alapján nem valószínűsíti, hogy az apa régóta készült volna tettére, a család rendezett körülmények között élt. A férfit nem is vette őrizetbe a rendőrség.