Nem engedik haza a pénteki buszbaleset sofőrjét

Független Hírügynökség
2008.03.29. 10:20

Egyelőre nem engedi el a rendőrség a pénteken balesetet szenvedett román busz sofőrjét, akitől elvették iratait is. A súlyosan sérült buszvezetőt a körmendi kórházban ápolják, már szállítható állapotban van. Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, zajlik a vizsgálat és a sofőrt addig tartják itt, amíg szükséges.

A másik két Körmenden ápolt sérült közül az egyik szintén szállítható állapotban van, de a harmadik beteg is szeretne hazamenni, ám őt csak helikopterrel lehetne elszállítani, mondta el a kórház igazgatója. Németh Attila azonban hozzátette, orvosilag nem javasolt ennek a betegnek az utaztatása. A negyedik sérült állapota továbbra is életveszélyes. Őt a szombathelyi Markusovszky Kórházban ápolják. A nőn pénteken életmentő műtétet hajtottak végre, jelenleg altatják és mesterségesen lélegeztetik, mondta Papp Mátyás, a kórház központi intenzív osztályának orvosa.