Lottócsalókat fogtak a spanyol rendőrök

2008.04.17. 23:22

A spanyol rendőrök 87 nigériai állampolgárt vettek őrizetbe csütörtökön egy átfogó razziában. Mindannyiukat bűnszövetkezet megalakításával, illetve azzal gyanúsítják, hogy több millió eurót csaltak ki több ezer hiszékeny embertől Spanyolországban, Európa más országaiban és az Egyesült Államokban.

Az ügyben fontos szerepet tölt be Spanyolország. A bűnszövetkezet ugyanis e-mail-ek és postai levelek ezreit küldte naponta potenciális áldozataiknak, és mindenkinek egyen-szöveggel, ami úgy szólt, hogy az illető bekerült a közé a néhány ezer ember közé, akik több ezer eurót nyertek a spanyol lottón.

Ez volt a lépre csalás első fogása. Aki válaszolt a banda levelére, az kapott egy értesítést egy hivatalosnak tűnő, valójában hamis dokumentummal, amiben felkérték az illetőt, hogy fizessen adót és adminisztrativ költséget. A spanyol rendőrségen eddig 1200 rászedett ember tett feljelentést. A hatóságok szerint azonban az 1200 feljelentő csupán 10 százaléka lehet az összes becsapottnak. A nyomozók feltételezése szerint a nagy többség szégyenében nem mert még a rendőrséghez fordulni.