Gyárfás
16 °C
29 °C

Ismét megtalálták Antall József mellszobrát

MTI
2008.04.29. 19:16

Ismét megtalálták Antall József egykori miniszterelnök Pestújhelyről immár második alkalommal eltűnt mellszobrát. Az alkotást két kisgyerek találta meg kedd délután a zuglói Rákos-patakban, közölte a XV. kerület polgármestere. Hajdu László (MSZP) elmondta, hogy a tavaly október végén eltűnt szobor sértetlen állapotban került elő, a XV. kerületi Pestújhelyi téri talapzatától 800 méterre, sértetlen állapotban. A polgármester szerint ez arra utalhat, hogy az elkövetők mégsem színesfém-gyűjtők voltak, ahogy korábban gondolták.

Közölte azt is, "éppen időben" került elő az alkotás, mert már árajánlatot kértek arra, hogy az alkotás legutóbbi eltűnésekor készített gipszmintáról egy újabb szobrot készíttessenek. A szobrot 2007 májusában már egyszer ellopták, egy csepeli utcán megtalálták, a tetteseket azonban nem. A köztéri alkotás 2006 nyarán is megsérült már, akkor egy vihar döntötte le a kőtalapzatról.

A kerület 2003 decemberében állíttatta fel Kirchmayer Károly szobrászművész alkotását, így akartak emléket állítani a pestújhelyi gyökerű politikusnak, emlékeztetett a kerület szocialista polgármestere, akinek gimnazistaként négy éven át Antall József volt az osztályfőnöke. Kirchmayer Károly nem sokkal a szobor korábbi ellopását követően hunyt el, ismerősei szerint halálában szerepet játszhatott művének eltűnése.