Eljárás a volt ukrán országos tisztifőorvos ellen

MTI
2008.05.30. 20:43

Bűnvádi eljárás indult Ukrajnában Mikola Prodancsuk volt országos tiszti főorvos és egészségügyi miniszterhelyettes ellen, mert a gyanú szerint nem vizsgáltatta meg a tömeges megbetegedést és egy halálesetet kiváltó kanyaró és rubeola elleni védőoltás vakcináit. Prodancsuk még csütörtökön lemondott tisztségeiről, miután bírálatok érték az általa április 25-én meghirdetett kanyaró és rubeola elleni országos kampány miatt, amelynek során kilencmillió 15 és 29 év közötti fiatalt kellett volna beoltani június 9-ig. Az alig elkezdett védőoltások nyomán Donyeck megyében meghalt egy 17 éves diák, és több mint százan kerültek kórházba.

Az Ukrán Legfőbb Ügyészség azzal gyanúsítja Prodancsukot, hogy egészségügyi miniszterhelyettesként hivatali hatáskörét túllépve, a megfelelő klinikai vizsgálatok elvégeztetése nélkül engedélyezte a vakcinák bevitelét Ukrajnába, ami súlyos következményekkel járt. A már korábban is komoly vitákat kiváltó védőoltásokat az ügyben megindult vizsgálat lezárultáig felfüggesztették, jóllehet Vaszil Knyazevics egészségügyi miniszter kijelentette, hogy egyelőre nem bizonyított az összefüggés az oltások és a megbetegedések között.