Előzetesben maradnak a kaposvári tinigyilkosok

Független Hírügynökség
2008.06.23. 13:37

Két hónappal meghosszabbította a bíróság az előzetes letartóztatását annak a két gimnazistának, akik a gyanú szerint még májusban megölték egyik osztálytársukat, mondta el Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Így tehát a két tizenéves augusztus végéig biztosan a kaposvári börtönben marad.

A fiúk május közepén gyilkolták meg osztálytársukat, amiért akár 15 évet is kaphatnak. Tettüket az áldozat nagyképűségével indokolták. Elcsaltak egy Kaposvár melletti tóhoz és miután eszméletlenre verték, vízbe dobták. A fiúkról a fővárosi Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben készült jelentés várhatóan nem lesz publikus.

Az ügyben Somogy megyei rendőrök nyomoztak, de elfogultság miatt - az egyik gyanúsított édesapja a rendőrségen dolgozik - Baranyába került az ügy.