Hajléktalanokat raboltak ki Miskolcon

MTI
2008.07.29. 15:12

Hajléktalanokat rabolt ki két férfi Miskolcon, de csak néhány száz forintot tudtak elvenni tőlük, a rendőrség elfogta a tetteseket, tájékoztatott Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden. Rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy 27 éves és egy 46 éves miskolci férfi ellen, akik az egyik nagyáruház előtti területen egy hajléktalan férfit bántalmaztak, és pénze átadására kényszerítették.

Akkor kilencszáz forintot zsákmányoltak, majd tovább álltak, és két másik hajléktalant is megvertek, majd kiraboltak, egyiküktől 900 forintot, társától pedig 300 forintot vettek el. Mindhárom hajléktalan nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rendőrség a rablókat elfogta, őrizetbe vette, és kezdeményezi előzetes letartóztatásba helyezésüket.