Iván
9 °C
22 °C

Tanúvallomásokkal folytatódott a móri per

MTI
2008.09.02. 19:08

A tanúk meghallgatásával folytatódott kedden a 2002. május 9-i, nyolc halálos áldozatot követelő fegyveres móri bankrablás vádlottjának pere a székesfehérvári Fejér Megyei Bíróságon. Weiszdorn Róbertet előre kitervelten, több emberen társtettesként elkövetett emberöléssel, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaéléssel vádolja az ügyészség. A vádlott már a júniusi tárgyalás során elismerte, hogy ott volt a bankrablás színhelyén, és részt vett a rablásban, de mint mondta, emberélet kioltásához nincs köze.

A bíróság keddre 16 tanút idézett meg. Közülük 15 megjelent, egy igazolással kimentette magát. A meghallgatott tanúk közül kettő jelen volt a bűncselekmény helyszínén. Egyikük utolsó ügyfélként, néhány perccel a támadók megérkezése előtt távozott a bankfiókból. Az ő meghallgatása a bűncselekmény idejének pontos behatárolását segítheti. A másik tanú ügyfélként akart betérni a bankba, de a biztonsági őrnek látszó férfi a számítógépes rendszer hibájára hivatkozva elküldte.

A többi tanútól a vádlott és társa, a már halott Nagy László életmódjára, fegyverviselési szokásaira, emberi természetére, ismeretségi körére vonatkozó kérdésekre kért választ a bíróság. Ketten a vádlott baráti köréhez, a többiek pedig Nagy László ismeretségi köréhez tartoztak. Meghallgatta a büntetőtanács többek között annak a fegyverboltnak az alkalmazottját és tulajdonosát, ahol Nagy László gyakran megfordult, továbbá tanúként hallgatta meg a férfi barátnőjét és bérelt lakásának szomszédját is. Az utóbbiak megerősítették, hogy a férfi mindig hordott magánál fegyvert, amit a munkájával indokolt. Nem barátkozott senkivel, a szomszédnője szerint udvarias, a barátnője szerint pedig "furcsa" és agresszív volt.

A tárgyalás csütörtökön szakértők meghallgatásával folytatódik. A bíróság hat szakértőt - orvos- és fegyverszakértőt - idézett, és az ő meghallgatásuk után dönt a további bizonyítási eljárás folytatásáról, mondta a tárgyalást követően Gieszné Boda Orsolya, a megyei bíróság szóvivője.