Októberre napolták el a móri per tárgyalását

MTI
2008.09.04. 18:36

A székesfehérvári Fejér Megyei Bíróságon októberben folytatódik a 2002. május 9-én történt, nyolc halálos áldozatot követelő móri fegyveres bankrablás vádlottjának a büntetőpere. A tárgyalást vezető Mórocz Emil bíró a csütörtöki tárgyaláson október végére és november elejére tűzte ki az új tárgyalási napokat, amikor is további szakértőket - nyomszakértőt és orvos szakértőt -, valamint tanúkat hallgat majd meg a bíróság.

A tanúktól a börtönben öngyilkosságot elkövető Nagy László, valamint az előre kitervelten, több emberen társtettesként elkövetett emberöléssel, továbbá lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel vádolt 35 éves Weiszdorn Róbert személyiségéről, kettőjük kapcsolatáról kíván informálódni a bíróság.

A Fővárosi Bíróságtól megérkeztek Székesfehérvárra a bűncselekmény helyszínén, a móri bankfiókban készült felvételek, a bíróság azokat is a következő tárgyalási napokon tekinti majd meg. További bizonyítási indítványokat is előterjesztettek, azokról "menet közben" dönt majd a bíróság.

A csütörtöki tárgyalási napon hat szakértőt - orvos szakértőket és fegyverszakértőket - hallgatott meg a bíróság. Tőlük az áldozatok sérüléseire vonatkozó kérdésekre, illetve arra vártak választ, hogy Weiszdorn Róbert célzott vagy nem célzott lövést adott-e le a bank biztonsági őrére. A vád szerint ugyanis a biztonsági őr halálát okozó lövéseket az ő pisztolyából adták le, a vádlott pedig korábbi vallomásában azt mondta, a nála levő fegyver véletlenül sült el.