Letartóztatták a százmilliót sikkasztó szabolcsi pénztárosnőt

MTI
2008.09.26. 17:23

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a több mint százmillió forintos sikkasztással gyanúsított kislétai pénztárosnőt pénteken, közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság szóvivője.

A végzés indoklása szerint Sz. Menyhértné, mint pénzintézeti kirendeltségi pénztáros, január 1. és szeptember 12. között 63 esetben vett át több mint 103 millió forintot az ügyfelektől Kislétán és részükre hamis takarékszelvény okiratot állított ki.

A szelvényeket a takarékszövetkezet nevében aláírta és lebélyegezte, de a pénzt a központ felé nem továbbította, és az okmányok adatait sem vezette be a nyilvántartásba.

A Nyíregyházi Városi Bíróság nyomozási bírája az előzetes letartóztatás elrendelését a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyával és a nyomozás kezdeti stádiumával indokolta. Továbbá a bíró szerint tartani lehetett attól is, hogy a pénztárosnő szabadlábon hagyás esetén a büntetőeljárást meghiúsítaná, vagy megnehezítené, különösen a tanúk befolyásolásával, esetleg megfélemlítésével.