Hét év kábítószerrel való visszaélésért

MTI
2001.06.26. 19:07
A többi között kábítószerrel való visszaélésért hét év fegyházra ítélt egy szegedi fiatalembert kedden a Csongrád Megyei Bíróság, az ítélet jogerős. A Csongrád Megyei Bíróság megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, s a fegyházbüntetést öt évről hét évre, a közügyektől való eltiltást három évről hat évre emelte a többszörösen büntetett előéletű fiatalember ellen folytatott büntetőperben. A vádirat szerint a vádlott a múlt év nyarán két társával, egy fiatalkorú lánnyal és egy fiatalemberrel - akik azóta már büntetésüket töltik - Hódmezővásárhelyen ellopott egy Opel Astra típusú autót. Pár nappal később Szegeden együtt italoztak, majd a fiatalember szétosztott egy gramm kábítószert, amit be is adtak maguknak. Ezután kocsiba ültek, és Csongrádra mentek. Ott egy közúti ellenőrzés során a vádlott lebukott. A fiatalember ellen fiatalkorú sérelmére elkövetett kábítószerrel való visszaélés, társtettesként elkövetett lopás, bódult állapotban történt autóvezetés és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt emelt vádat az ügyészség.