Tasnádi előzetesben marad

MTI
2001.07.11. 17:04
A Pest Megyei Bíróság (PMB) keddi döntésével további hat hónappal vagy legfeljebb az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta Tasnádi Péter és három társának az előzetes letartóztatását, s egyben elutasította szabadlábra helyezési kérelmüket - közölte Szelényiné Roszik Erzsébet, a PMB elnöke szerdán az MTI-vel. A vádlottak védői fellebbeztek a bírósági határozat ellen, ez ügyben a Legfelsőbb Bíróság fog dönteni - közölte. A döntés indoklásával kapcsolatban elmondta: tekintettel a bűncselekmények igen nagy tárgyi súlyára és jellegére, valamint az elkövetés körülményeire, alaposan feltételezhető, hogy szabadlábra kerülése esetén mind a négy vádlott meghiúsítaná, megnehezítené az eljárást. A 22 hónapja előzetes letartóztatásban lévő vállalkozó és tíz társa ellen 2000. december végén emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség. Tasnádi Péter egyébként az első, akit bűnszervezet létrehozásával és irányításával vádolnak. Tasnádi Pétert a 1999 év szeptemberében Ferihegyen vette őrizetbe a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértésre, valamint kétrendbeli súlyos testi sértésre való felbujtás gyanújával.