Kiadják a nemzetközi elfogatóparancsot Simon ellen

MTI
2001.09.05. 09:42
A mintegy 130 millió forint értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettével gyanúsított Simon László gyanúsítotti idézése ellenére sem jelent meg, és alapos indokkal sem mentette ki magát kedden, hogy az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának (SZBEI) nyomozói kihallgassák. Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója elmondta: hétfőn a munkaidő végén a SZBEI titkárságára telefon érkezett és egy férfihang Simon László nevében azt közölte az akkor éppen ott tartózkodó gépkocsivezetővel, hogy a beidézett külföldön tartózkodik, s ínszalag-szakadása miatt nem tud megjelenni a keddi kihallgatáson. Hozzátette: a rendőrség nem tudta ezt a telefonbejelentést figyelembe venni, mert a telefonáló személye nem volt azonosítható és ellenőrizhető. Mint mondta: ha kedden a gyanúsított bármilyen orvosi igazolást küldött volna írásban vagy akár faxon is, ami ellenőrizhető és azonosítható lett volna, akkor ezt a nyomozó hatóság tudomásul veszi. Garamvölgyi László kifejtette: szerdán délelőtt még egyszer ellenőrzik az idézés átvételét, valamint Simon László ismert magyarországi tartózkodási helyeit, és ha nincs változás az ügyben, akkor a rendőrség délután országos és nemzetközi elfogatóparancsot ad ki ellene.