Harmadszorra sem jelent meg a rendőrségen Simon László

MTI
2001.09.17. 13:22
A mintegy 130 millió forintos hűtlen kezeléssel gyanúsított, országosan és nemzetközileg körözött, jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó Simon László gyanúsítotti idézése ellenére hétfőn harmadszor nem jelent meg az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán (SZBEI), hogy a rendőrség kihallgathassa. Tompos Judith, a gyanúsított védője közölte: a rendőrségen tájékoztatták arról, hogy védence távollétében is folytatják az eljárást, valamint minden lehetséges intézkedést alkalmaznak, ez kiterjedhet Simon László vagyontárgyainak bűnügyi zárlatára is. Tompos Judith szerint Simon László védekezéshez való jogai beszűkültek amiatt, hogy nem jelent meg hétfőn kihallgatásra. Hangsúlyozta: Simon Lászlónak - bárhol is van a világon - minimum nyolc évig kell menekülnie, de ha az elévülés közben megszakad, és az ügy újra folytatódik, akkor újból kezdődik minden.