Több ezren kaphattak szalmonellát egy szlovákiai pláza megnyitóján

MTI
2001.11.16. 21:44
Egyelőre ismeretlen eredetű - vélhetően szalmonella - baktérium fertőzött meg Pozsonyban embereket, akik közül tizennyolcat máris kórházban ápolnak. A kórházban ápoltak mindegyike szerdán ott volt az eddigi legnagyobb pozsonyi bevásárlóközpont, az Aupark megnyitóján, ahol összesen nyolcezer-négyszáz embert vendégeltek meg. Mindegyik beteg hasmenésre és erőteljes folyadékveszteségre panaszkodik, és mindegyiküknek magas a láza - közölték péntek este a fertőző osztály orvosai, akik szerint a tünetek szalmonellára utalnak, de ezt egyelőre nem lehet megerősíteni. A bevásárlóközpont vezetése a médián keresztül felszólította mindazokat, akik részt vettek az áruházmegnyitás alkalmából tartott "gigantikus méretű fogadáson", hogy enyhe betegségtünetekkel is azonnal forduljanak orvoshoz.