Előzetesben a Konzumbank volt fiókvezetője

MTI
2001.12.13. 12:38
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a veszprémi B. Attilát, aki a Konzumbank fiókvezetője volt a megyeszékhelyen - erősítette meg az MTI értesülését csütörtökön Tóth Zoltán, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. B. Attilát és a vele együtt letartóztatott, herendi P. Ferencet jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség.

A bankfiók vezetője az idén tavasszal 20-20 millió forintot utalt ki két veszprémi vállalkozásnak, anélkül, hogy a hitel fedezetéül megjelölt munkagépek létezéséről meggyőződött volna. A vállalkozók ugyanis olyan értékes eszközöket és munkagépeket jelöltek meg biztosítékul, amelyek sosem voltak a tulajdonukban. A hitelt egyik vállalkozó sem fizette vissza. Egyiküket körözi a rendőrség, a másik ügyvezetőt pedig - egy veszprémi nőt - az egészségi állapotára tekintettel nem vették őrizetbe, viszont vele szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el az ügyészség. A két vállalkozó és B. Attila között P. Ferenc közvetített. A rendőrség folytatja a vizsgálatot.