Megtörtént az első eurórablás
Szerda reggel megtörtént az első eurórablás, mégpedig Görögországban, ahol egy álarcos 100 ezer euró összértékben zsákmányolt új euróbankjegyeket egy postai takarékpénztárból.
Rendőrségi források szerint a fegyveres rablás a görög főváros, Athén Holargosz nevű negyedében történt. A fegyveres reggel közvetlenül nyitás után hatolt be a takarékpénztárba, amikor még csak az alkalmazottak voltak jelen. Az euróbankjegyek mellett 1,5 millió drahmát (4400 eurót) is zsákmányolt, majd gyalogszerrel elmenekült. A rablás során senki sem sérült meg.
Eurórablásokra került sor Írországban is, ahol egy vidéki bankot és egy bankjegykiadó automatát (ATM) szabadítottak meg a pénztől.
Három bűnöző, közülük kettő, egy kalapáccsal és egy késsel megfenyegette az Allied Irish Banks egyik fiókjának személyzetét és 2000 euró (1800 dollár) zsákmánnyal egy várakozó gépkocsin elmenekültek. A rablás során, amely egy Dublintól 145 kilométerre délnyugatra lévő faluban, Borrisokane-ben történt, senki sem sérült meg - írta az AP hírügynökség.
Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.
szeptember 9., 14:30
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32