Árad az Alsó-Tisza

MTI
Árad az Alsó-Tisza, a következő napokban akár egy métert is emelkedhet a víz szintje és a jégtakaró - tájékoztatta csütörtökön az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-t. Török Imre György elmondta: csütörtökön 210 centiméter volt a vízállás, a jövő hét elejére várható tetőzéskor a számítások szerint 310 centiméter körül lehet a vízszint. Ez a vízmagasság még mindig alacsony vízállásnak számít, így különösebb gondot nem is jelent - tudatta a szakember.

Elmondta: az 1970-es árvíz idején az Alsó-Tiszán a legmagasabb vízszint 960 centiméter volt. Az igazgató tájékoztatása szerint jelenleg az esetleges jégtorlódás veszélyeztetheti a vízi létesítményeket, ezért a vízügyi igazgatóság figyelőszolgálata folyamatosan ellenőrzi a jéghelyzetet. Török Imre György felhívta a figyelmet arra, hogy áll ugyan a jég a Tisza alsó szakaszán, mégis tilos átmenni a folyón, ugyanis az összefagyott jégtáblák között vékony lehet a jégréteg, s beszakadhat a jég.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31