Tizenkét év fegyház emberölési kísérletért

MTI
Tizenkét év fegyházbüntetésre ítélte első fokon kedden a Szegedi Városi Bíróság előre kitervelt, nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt egy fiatalembert, a sértett meghalt, az ítélet nem jogerős. Bűnösnek találta a Szegedi Városi Bíróság a 27 éves maroslelei férfit, aki, a vádirat szerint, még 2000 októberében elhatározta, hogy amennyiben nem ad neki kölcsön pénzt a sógornője, akkor megöli. Az anyagi gondokkal küzdő fiatalember felkereste Hódmezővásárhelyen lakó bátyját, s pénzt kért tőle kölcsön. A sógornője tiltakozott az újabb kölcsön ellen, mert a fiatalember az előzőeket sem adta meg, ennek ellenére a maroslelei férfi megkapta az összeget, amit még aznap este el is költött. Másnap hajnalban elhatározta, hogy ismét elmegy a testvéréhez, de akkor, amikor az már nem lesz otthon, s a feleségétől kér újabb összeget. A vádirat szerint a férfi tervének része volt az is, hogy megöli a sógornőjét, ha nem kap tőle pénzt. Az ügyészség állítása szerint a férfi készült a gyilkosságra, s a látogatás előtt azzal a szándékkal töltött meg vízzel egy műanyag flakont, hogy legyen mivel leütnie az asszonyt, illetve kötelet is vett magához, mert azzal akarta megfojtani áldozatát. Reggel a férfi enyhén ittas állapotban beállított a sógornőjéhez, s miután pénz helyett elutasító választ kapott, megütötte, majd a földre lökte az asszonyt, fojtogatta, végül egy faléccel nagy erővel többször fejbe vágta - áll a vádiratban. A fiatalasszony eszméletét vesztette, támadója azt hitte, hogy meghalt. Átkutatta a lakást, s 43 ezer forinttal távozott. A sógornő később feltehetően magához tért, bezárta az utcai kaput, azután a hálószobában lefeküdt. A konyhában valamikor ismeretlen okok miatt tűz keletkezett, amit az asszony délután hazaérkező kislánya vett észre. A tűzoltók a hálószoba padlóján holtan találták az asszonyt, akinek a testén számos nyolc napon túl gyógyuló sérülés volt. A halálát azonban szénmonoxid mérgezés okozta. Az elsőfokú bírósági ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25