Visszavarták a leszakadt lábat

MTI
A körülményekhez képest jól van az a 29 éves fiatalember, akinek egy autóbalesetben leszakadt jobb lábát varrták vissza a Fejér Megyei Szent György Kórházban - tájékoztatta az MTI-t dr. Szarvas József, traumatológus főorvos, a tízórás műtétet végző orvos-team vezetője kedden. Elmondta: a 29 éves velencei fiatalember pénteken, Kápolnásnyék határában, az M7-es autópályán szenvedett balesetet, amelynek következtében boka fölött 8-10 centiméternyire leszakadt a jobb lába. Szerencsére a mentősök és az egyik utastársa megkeresték a leszakadt lábrészt, s gondosan "csomagolva", hóval hűtve a sebesülttel együtt beszállították a kórházba, ahol Szarvas József traumatológus főorvos volt éppen ügyeletes.

A műtétet két orvoscsoport végezte: az egyik team a sérült bal lábon a nyílt törést tette rendbe, a másik csoport dr. Szarvas József irányításával a leszakadt végtag visszavarrását végezte. - A felépülés szempontjából jó jel, hogy a vérkeringés már műtét közben megindult a végtagban; ha a következő két hétben nem lép fel semmilyen komplikáció, szövődmény, a fiatalembernek jó esélyei vannak rá, hogy megmaradjon a lába - mondta dr. Szarvas József. A visszavarrt végtagot legkorábban három hónap múlva lehet terhelni. A székesfehérvári traumatológus főorvos egyébként úgy tudja, hogy a Szent György Kórházban az országban ötödikként végeztek hasonló műtétet.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47