Bevallotta tettét az olasz madármészáros

MTI
Feltáró jellegű, őszinte beismerő vallomást tett a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon az az olasz vadász, akit - három magyar társával és a védett madarakra történő vadászatok szervezésében közreműködő kalocsai utazási irodai képviselőnővel együtt - a múlt héten tartóztattak le természetkárosítás és más bűncselekmények elkövetésének alapos gyanújával - tájékoztatott kedden a főkapitányság sajtószolgálata.

Az olasz gyanúsított beismerte, amit az előzetes őrizetbe vételét megalapozó adatok is alátámasztották: Bács-Kiskun megye területén, Baja, Csávoly és Mélykút térségében magyarok közreműködésével több alkalommal is tartottak vadászatokat védett madarakra, melyeket csalogató berendezéssel hívogattak lemészárlásuk helyszínére.

A gyanúsítottak előzetes őrizetbe vételekor tartott múlt szerdai sajtótájékoztatón Sárközi Ferenc Baranya megyei főkapitány azt is elmondta, hogy az orvvadászok által okozott kár becsült értéke meghaladja a háromszáz millió forintot, bár az olasz éttermekben ennek akár a háromszorosáért is elkeltek volna a ritka madárfajokból készült ételkülönlegességek.

Az orvvadászat zsákmányát más, legálisan lőtt fácánokkal, nyulakkal együtt akarták átvinni a határon, de a szállítmány tavaly novemberben fennakadt egy vámellenőrzésen.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19