Felgyújtotta barátját

Népszabadság
Első fokon, nem jogerősen tizenhat év fegyházbüntetésre ítélték tegnap a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon azt a soltvadkerti férfit, aki tavaly januárban megverte a barátját, majd rágyújtotta a házát- adta hírül a Népszabadság. A sértett a helyszínen belehalt sérüléseibe. Egy légpuskán szólalkozott össze tavaly januárban két soltvadkerti gazdálkodó. M. István ugyanis egy túrakerékpárt és egy légpuskát ígért H. Imre Trabantjáért. Azon vesztek össze, hogy M. István nem a házban tartotta a légfegyvert. A két férfi dulakodni kezdett, majd H. Imre élettársa, J. Antalné hozott egy fahusángot, és azzal verték a házigazdát. Az eszméletét vesztett férfira H. Imre rongyokat dobált, majd azokat meggyújtotta. M. István még ki tudott menekülni égő ruhában az udvarra, de a mentők, akiket a szomszédok értesítettek, már nem tudtak segíteni rajta. Az orvos szakértő szerint a férfi halálát koponyasérülések és az égéstől származó sokk okozta.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19