Tiltás a kínai pókembereknek

MTI
Kína legmagasabb felhőkarcolójának üzemeltetői megelégelték, hogy egyesek nem a lifteken, hanem az épület homlokzatán próbálnak feljutni a tetőre. Miután két hónappal ezelőtt egy engedéllyel nem rendelkező "pókember" húsz emelet "megtétele" után feladta a 421 méter magas sanghaji Jin Mao torony megmászását, az épületre riasztó berendezéseket szereltek fel a vakmerő alpinisták távoltartása végett - jelentette a "Shanghai Daily" című lap. A világ harmadik legmagasabb épületének lábánál most kínai és angol nyelvű tábla áll, rajta "Felmászni tilos!" felirattal. Ráadásul rövidesen plexiből készült fal és megfigyelőrendszer védi majd a felhőkarcolót. Egy évvel ezelőtt egy férfi sikerrel megmászta a 88 emeletes épületet, de mivel nem volt erre engedélye, teljesítményéért hivatalos elismerés helyett 15 napi börtönt - jelentették a hírügynökségek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32