Bevallotta tettét a 24 éves bajai férfi, aki vasárnap délben két embert késelt meg Baja főterén; kihallgatása során tettének magyarázatául belső hangokra hivatkozott.
Hortobágyi István rendőr őrnagy az MTI-nek azt is elmondta, hogy a fiatalembert, aki egy embert halálosan, egy másikat életveszélyesen megsebesített a rendőrség őrizetbe vette. Eljárás indul a gyanúsított ikertestvére ellen is, akit bűnpártolás címén vett őrizetbe a rendőrség. Ő ugyanis úgy vallott, hogy a vérengzést követően a kést elvette ikertestvérétől, majd egy arra járó nő kezébe nyomta azzal, dobja a kukába.
A megyei főkapitányság szóvivőjének elmondása szerint a gyilkos eszköze továbbra sincs meg.
- Fonyód, Bartók Béla utca 20.
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 35,5 M Ft
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon