Megverték és megzsarolták a szemetesembert

Őrizetbe vették azt a két fóti férfit, akik több alkalommal bántalmaztak, majd zsaroltak egy szemetet szállító munkást - értesült a HavariaPress. Az egyik gyanúsított először akkor verte meg a munkást, amikor a múlt év október végén házától a kiszabott mennyiségen felül nem vitték el a felhalmozódott szemetet. A sértettek a bántalmazást követően feljelentést tettek a Dunakeszi Rendőrkapitányságon. Ezt követően a gyanúsított többször is megverte, majd testvérével együtt a házán is felkereste a sértettet, ahol közölték vele, hogy nyílvános bocsánatkérés mellett 50 ezer forintot kell fizetnie részükre. Hétfőn délután a pénzátadás helyeként megjelölt presszóban a rendőrök elfogták a fóti férfit és testvérét, akik ellen őrizetbe vételük mellett folyik az eljárás.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04