A emberi jogi szervezet jogásza, Daniel Milo tájékoztatása szerint internetes lap szerintük törvényellenes tevékenységéről már 2000. októberében értesítették az akkori országos rendőrfőkapitányt. A szervezetnek azóta sikerült felderíteni a lap szerzőinek kilétét is, majd feljelentést tettek ellenük, ám a rendőrség azóta sem indított nyomozást. Az Emberek a Rasszizmus Ellen arra figyelmeztet, hogy a Whitefront már két éve uszítja büntetlenül terrorizmusra és faji gyűlöletre a szlovák társadalmat. Az interneten terjesztett rasszizmussal növekszik a neonáci szimpatizánsok száma, amely már az utcákon is érzékelhető - jelentette ki Daniel Milo.
Jogvédőt likvidálna a szlovák Whitefront
A szlovákiai Emberek a Rasszizmus Ellen nevű emberi jogi szervezet felszólította a belügyminisztert, hogy tegyen erőfeszítéseket az internetes Whitefront nevű internetes lap betiltására, amelyen a napokban egy ismert jogvédő likvidálására szólították fel az olvasókat.
A említett neonáci lapon Ladislav Ďurkovič fényképe mellett a western filmekből jól ismert "Wanted, dead or live" (Keresik - élve, vagy halva) felirat szerepel, majd a szöveg egy kérdéssel fejeződik be: "Hogyan lehetséges, hogy ez az ember még most is a mi városunk utcáin sétál?"
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
tegnap, 15:31