Lakat alá került a kiskunfélegyházi szatír

MTI
Most került lakat alá az a 19 éves kiskunfélegyházi férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt év őszén két 15 éves iskolás lányt erőszakolt meg - tájékoztatta az MTI-t kedden a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. Az MTI a kiskunfélegyházi rendőrkapitányságon megtudta, hogy a fiatalembert - akit betöréses bűncselekmények gyanújával már keresett a rendőrség - hétfőn vették őrizetbe, és szerdán dönt a bíróság előzetes letartóztatásáról. Az erőszakos közösülés augusztus végén a gyanúsított barátjának a lakásán, illetve szeptember elején a város egyik közterületén történt, a bűncselekményre azonban október végén derült fény, akkor jelentette a rendőrségnek az iskola igazgatója. A rendőrség tájékoztatása szerint a nyomozás - tekintettel a bűncselekmény súlyosságára és a sértettek személyiségére - szakértők, és pszichológusok bevonásával, nagy körültekintéssel és alapossággal történt. Az őrizetbe vett fiatalember tagadja, hogy elkövette volna a bűncselekményeket.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32