Rendőrkézen az autópályák trükkös rablói
Lengyel bűnözők magyar segítőkkel szövetségben tíznél több koccantásos rablást követtek el az M1-es autópályán, többen közülük már előzetes letartóztatásban vannak - tudta meg az MTI szerdán a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányságon. Az akciót az itt dolgozó rendőrökkel közösen értékelő Pál József alezredes, a BRFK szervezett gépjármű bűnözés elleni osztálya, a Gepárd csoport vezetője elmondta: a bűncselekménnyel gyanúsítható személyek megrendelésre rabolták el a járműveket az autópályán. Módszerük lényege volt, hogy nekikoccantak a kiszemelt kocsinak, s amikor annak gazdája kiszállt, hogy megnézze mit történt az autójával, az egyik bűnöző beugrott a vezetőülésbe és a megszerzett zsákmánnyal elhajtott. Az eltulajdonított autók, továbbá a bennük talált tárgyak, köztük a hitelkártyákkal történt vásárlások összértéke eléri a másfél milliárd forintot. Az elvitt kocsik többségét Ukrajnában, és a Jugoszlávia utódállamaiban értékesítették. A járművek közül egy Volvo és a Volkswagen előkerült. Tavaly még több mint nyolcvan gépkocsit raboltak el az országban koccanásos módszerrel, az utóbbi két hónapban viszont egyetlen ilyen eset sem történt.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25