Levonulóban a tiszai ár

MTI
Levonulóban a tiszai ár Levonulóban az árhullám a Tisza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán, ahol a folyó felső, Tiszabecs és Tiszatelek közötti részén hétfőn megszűnt az első fokú árvízvédelmi készültség. Fazekas László, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-nek elmondta: a Tisza alsó-szabolcsi szakaszán, Tiszatelek és Tokaj között viszont még készenlétben vannak és továbbra is figyelőszolgálatot tartanak a vízügyi dolgozók.

Figyelni kell a Tiszába torkolló Lónyay-főcsatornát is, amelynek a vízszintje a folyó visszaduzzasztó hatása miatt emelkedett meg. A Túr mentén szintén megszűnt a készültség, miután a kis folyó teljes szabolcsi szakasza apad. Fazekas László tájékoztatása szerint Felső-Szabolcsban a belvízhelyzet miatt változatlanul másodfokú a készültség, a szivattyúk naponta 220-230 ezer köbméter vizet emelnek át az elöntött földekről a Tiszába.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31