Tűz ütött ki a miskolctapolcai kőbánya futószalagján
A szakértők szerint tíz millió forint alatt marad a tűzesetnek a kára, amely reggel nyolc óra után keletkezett a miskolctapolcai mészkőbánya szállítószalagján, a hejőcsabai cementgyár folyamatos működését azonban nem zavarja a tűzeset.
Az öt kocsival helyszínre érkező miskolci tűzoltók 9 órára eloltották a mintegy száz méteres hosszúságban égő szállítószalagot.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katsztrófavédelmi Igazgatóság központi ügyeletének vezetője, Tomán József főhadnagy az MTI-nek elmondta, hogy a Holcim Hungária Cementipari Rt. hejőcsabai gyárát és a miskolctapolcai kőbányát összekötő távolsági szállítószalag eddig ismeretlen okból gyulladt ki.
A Holcim által kiadott délutáni közlemény szerint a szállítószalag működése viszonylag rövid időn belül helyreállítható, néhány napig azonban a mészkövet közúton szállítják a hejőcsabai cementgyárba.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
4 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
2 órája